Kezdőlapnak



Fekete István Múzeum Dombóvár

Az író szerelmeslevelei is megérkeztek Chicagoból

 

Fekete István nagy tisztelője, az író hagyatékának gondozója Bodó Imre. A göllei és a dombóvári emlékhely után most Bakócán is berendeznek egy emlékszobát, amit október végén avatnak.

A város első látogatható közgyűjteménye a Bodó Imre által 1995-ben létrehozott Fekete István Múzeum volt. Azt megelőzően, 1987-ben már közreműködött egy emlékszoba berendezésében, a Somogy megyei Göllében, az író szülőfalujában. Most meg gyakran jár Baranyába, mert ott is készül egy emlékhely: Bakócán.
A kötődésnek oka van. Bodó Imre is göllei – bár már 1979 óta Dombóváron él –, szintén publikáló alkat – főként szakmai és helytörténeti cikkei, könyvei jelentek meg –, és még a foglalkozása is gyakorlatilag ugyanaz: agrármérnök, Fekete István pedig gazdatiszt volt. Bakócán a gyakornoki, segédtiszti éveit töltötte, 1926-28-ig. Ott ismerkedett meg a feleségével is.
Fia és menye Chicagoban telepedett le. Bodó Imre tartja a kapcsolatot az ifjabb Fekete Istvánnal és feleségével, Mártával. A közelmúltban kapott tőlük újabb tárgyi emlékeket: könyveket, iratokat, leveleket. Köztük vannak az író egykori szerelmeslevelei is. Szépen formálta a betűket. Az írógépes korszak beköszöntése után is szívesebben írt kézzel. Azt mondta: mire a gépen megkeresi a betűt, elvész a gondolat.
A XX. század egyik legjelentősebb tollforgatója volt az 1900-tól 1970-ig élő Fekete István, A koppányi aga testamentuma, a Tüskevár, a Bogáncs, a Vuk, a Kele és más állatregények szerzője. Természetismerete gyakorlati tapasztalatokból táplálkozott. Vadászott, horgászott is, amikor tehette. A dombóvári múzeum néhány trófeáját is őrzi.
Bakócáról Ajkára került vezető gazdatisztnek, s onnan a földművelésügyi minisztériumba. Vallásos szellemű emberként onnan 1948-ban távozni kényszerült, s attól kezdve csak az írásaiból próbált megélni. A sikerkönyvek megjelenését követően ez már nem is volt nehéz. Számos műve található eredetiben Bodó Imrénél, többek között a Hu teljes kézirata.
Néhány dolog most átkerül Bakócára, ahol a polgármester, Király Gábor minden segítséget megad az emlékhely létrehozásához. A nyitást október végére tervezik.

Wessely Gábor

Bodó Imre a Fekete István-szobornál, ami Farkas Pál alkotása



Vissza a hírekhez                  Vissza a főoldalra