Kezdőlapnak



Fekete István Múzeum Dombóvár

Szent Vendel búcsú Göllében

 

A 251. búcsúi szentmisét tartották a göllei temetőben lévő Szent Vendel kápolnánál. Fekete István író szülőfalujában a szentmisét Balázs Zoltán dombóvári plébános mutatta be, aki már Farkasdi András apát úr idejében, 1996- és 1998 között káplánként tevékenykedett a településen.
Elsőként Szalai Jeremiás göllei prépost- plébános bemutatta a Székelyföldről származó paptestvért, akinek az édesanyja is eljött Gyergyóditróból, majd köszöntötte a kisgyaláni, fonói, kaposvári, dombóvári és a helyi híveket is.
Balázs Zoltán a remete Szent Vendel életútjának történetével kezdte a szentbeszédét, majd kitért arra, hogy a török hódoltság után betelepített svábok hozták magukkal a szent tiszteletét, így a magyar lakosság is átvette Szent Vendel kultuszát, hiszen köztudott, hogy Gölle és környéke híres állattartó falvakból állt. Nem véletlen, hogy a szomszédos Attalában is róla nevezték el a templomot, amely így vált itt is a mi vidékünkön a híres 1754-es marhavész járvány után az állattartók, pásztorok és juhászok védőszentjévé Szent Vendel.
Végül a mai vallásos hívekhez szólt, akik ápolják őseik emléket és minden évben elzarándokolnak a temetőbe, ahol ők már örök álmukat alusszák és minden bizonnyal simogatóan néznek le ránk, kései utódokra onnét, ahol reményeink szerint vannak.







Vissza a hírekhez                  Vissza a főoldalra