Köztudott, hogy Szent Vendel a pásztorok és az állattartók védőszentje már évszázadok óta.
Elsősorban a német nyelvterületen és Magyarországon terjedt el a kápolnák és templomok építése, szobrok állítása a szent iránt elkötelezett hívek körében.
1754-ben itt a Dél-Dunántúlon a marhavész-járvány megtizedelte a jószág állományt. A kór szülőfalumat sem kerülte el, mely már akkor is nagy állattartási hagyományokkal rendelkezett.
A szent tisztelete 1760-ban kezdődött, amikor a göllei birtok bérlője Hiemer Ignác fogadalmi keresztet állíttatott a temetőben. Majd egy fából készült kápolnát is emeltek elődeink. S végül l787-ben készült el a ma is álló kápolna.
Immár 250 éve Szent Vendel napján elzarándokolunk a temetőbe,mert ez a nap minden göllei és elszármazott számára fogadott ünnep. Az ott celebrált szentmisét meghallgatva imádkozunk Szent Vendelhez kérve, hogy elődeinket segítse a túlvilági öröklétben, illetve jószágainkat védelmezze minden veszedelemtől.
Az idei évben a szentmisét Rostás Jenő dombóvári apát-plébános mondta, akit Szalai Jeremiás prépost-plébános köszöntött. A csapadékos, hűvös időjárás ellenére, mintegy 80 fő jött el az idei zarándoklatra.
Szentbeszédében az apát kitért Szent Vendel életére és példájára, de beszélt a mai kor emberének is. Többek között elmondta, hogy szentjeink közbenjárnak kéréseink, fohászaink teljesítésében. Felhívta hívek figyelmét a mindennapi imádság fontosságára is. Az ima kapocs a Teremtő és az ember között- mondta.
Rostás Jenő apát bíztatta a göllei zarándokokat, hogy a jövőben hívják meg a környező települések híveit is, mert fontos a találkozás az együvé tartozás erősítése. Ezzel Gölle valóban a környék zarándokhelyévé válhatna.
Köztudott az is, hogy Fekete István író és felesége újratemetése /2004. augusztus 14./ óta sokan felkeresik a község temetőjét. Ők a kápolna tövében pihennek.
Ez az együttlét számomra mindig feltöltődét jelent és megerősít hitemben, vallásosságomban, illetve őseim tiszteletében.