Kezdőlapnak



Fekete István

Szárszói Tavaszi Konferencia...

 

A Népi Írók Baráti Társasága a szokásokhoz híven, Balatonszárszón tartotta konferenciáját.
A rendezvény irodalmi műsorral kezdődött, melyet a helyi "József Attila" Általános Iskola diákjai adtak elő.
Dr.Dobszay Károly és dr. Méhész László polgármester köszöntője után Erdei Ferencre emlékeztek, majd Bodó Imre agrármérnök, helytörténész Fekete István szülőföld-szeretetéről tartott előadást. Mint az már széles körben ismeretes az idén hármas jubileumra készül a dombóvári "Fekete István" Kulturális Egyesület. 110 éve született az író és 40 éve hunyt el, illetve 15 éves a dombóvári múzeum. Egyébként Bodó Imre elnökségi tagja a Népi Írók Baráti Társaságának és szerkesztő bizottsági tagja az Új Tanú c. folyóiratnak is. Az elnök előadása után Szabados István tanár Fekete István c. versét adta elő a közönségnek, melynek soraiban helyet foglalt Veres Péter István nevű fia is.
Dr.Laczkó András irodalomtörténész, társelnök Veres Péter negyven év távlatával és Simon István kettős indulása címmel tartott színvonalas előadást. Fekete Istvánhoz hasonlóan Veres Péter is 1970-ben hunyt el.
S végül dr. Neszmélyi Károly c. egyetemi tanár, társelnök a Népi Irodalom szellemiségének hatása a politikára /30-as évek/ címmel tartotta meg előadását, melyet vitafórum követett.
A résztvevők az ősz folyamán, Budapesten folytatják majd a tanácskozást a Társaság Baross utcai székházában.


Vissza a hírekhez