Kezdőlapnak



Dr. Morvai Krisztina Dombóváron

Gyarapodó somogyi Értéktár

 

Megyehét keretében adták át, Az Örökségünk-Somogyország Kincse és az Értéktár díjait is. Összesen 12 helyi értéket jutalmaztak. Fekete István szülőfalujából, Gölléből Megyei Érték lett a temetőben 1907 és 15 között felállított kálvária, a tizennégy útmenti kereszt és a Bélyeges Téglagyűjtemény is.
"Az ősök és a hagyományok tisztelete nemzeti fennmaradásunk záloga, mert csak a múltunk ismeretében építhetjük eredményesen a jövőnket. A Balatontól a Dráváig számos kincs megőrzése kötelességünk, hogy ezáltal növeljük Somogy vonzerejét"- mondta a megnyitón Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.
A Megyeháza Értéktermében újabb öt miniatűr képet helyeztek el, így 2004 óta 89-re nőtt az elismertek száma.
"Az Örökségünk-Somogyország Kincse Díjjal kitűntetettek egyből a Somogyi Értéktárba kerülnek, ezzel együtt 104 megyei értéket tartunk nyilván"- mondta dr. Vörös Tamás, a megyei értéktár bizottság elnöke. Megjegyezte még, hogy eddig csak 28 településen alapítottak helyi értéktárakat. Többek között kiemelte Göllét, ahol találkozókat, programokat is szerveznek. A falu útmenti és a temetőben felállított keresztjei, melyeket helyi családok hálából, vagy fogadalomból emeltek, megyei érték lett. A tizennégy kereszt az elődök hitét tükrözik. Közülük a legrégebbi egy fogadalmi kereszt, melyet 1760-ban emeltek. Elismerték a kálváriát a stációkkal és a mesterséges dombon felállított kereszteket, szobrokat. A stációk képei a pécsi majolika- gyárban készületek. 2006-ban szintén göllei és elszármazott családok jóvoltából felújították. Az ünnepi szentmisét Balás Béla megyéspüspök celebrálta, aki megáldotta a kálváriát. A köszöntőt és a megemlékező beszédet jómagam tartottam. Akkor többek között a következőket mondtam:
"Ma ünnepelni és egyben emlékezni jöttünk ide a göllei temetőbe, mely 1754 óta zarándokhelyünk. Tisztelgünk a néhai elődök emlékének, hogy e kálvária- dombot, a kereszteket és stációkat ránk hagyták. De ránk hagyták hitüket, szeretetüket és bíztak a jövőben. Nekünk is ez a feladatunk!"
S végül a Megyei Érték lett a Bélyeges Téglagyűjtemény, mely Őri Nándor dombóvári téglagyűjtőnek köszönhetően került a faluba. Ott mintegy 500 darab tégla látható a történelmi Magyarország területéről.
A göllei Értéktár Bizottság az idei évben is megteszi felterjesztéseit.

Dombóvár, 2017. január 10.

Bodó Imre


Bodó Bálint TÉB tag, Őri Nándor téglagyűjtő, Tóbiás Ernőné TÉB elnök, Kovács Ernő polgármester

fotó: Somogyi Hírlap



Vissza a hírekhez                  Vissza a főoldalra