Kezdőlapnak



Fekete István Múzeum Dombóvár

46 tehetséges diákot jutalmaztak

 

A pályázati felhívásra 10 iskolából érkeztek be rajzok a zsűri elé. Összesen 46 díj került kiosztásra. Az eredményhirdetés után az egyesület megtartotta a 24. közgyűlését is.
A Földi István Könyvtárban tartotta éves közgyűlését a Fekete István Kulturális Egyesület. A gyűlésen 35 fő vett részt.
Bodó Imre elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Szívek Éva Judit titkár emlékezett Fekete István íróra és az elhunyt tagjainkra.
Az elnöki beszámoló után Tösmagi Lászlóné pénzügyi felelős számolt be az egyesület gazdálkodásáról. Többek között elmondta, hogy eredményes évet zárt a szervezet. A beszámolók megvitatása után a tagság elfogadta és egyhangúlag megszavazta azokat.
Bodó Imre elnök ismertette a jövő évi pályázattok tartalmát. Mint az már köztudott a helyi Önkormányzat közgyűlési határozathoz köti a pályázatok benyújtását. Az egyesület megjelent tagsága elfogadta az előterjesztést, mely szerint az alapszabályunkban is rögzített feladatokra fogunk pályázni a 2020. évben is.
S, végül az 2018. évi emlékkönyv bemutatására és kiosztására és szerény vendéglátásra, kötetlen beszélgetésre került sor.



Vissza a hírekhez                  Vissza a főoldalra