Kezdőlapnak



Fekete István

Bodó Imre a Magyar Kultúra Lovagja 2015


 

Örömmel értesültünk arról, hogy idén is szerepel egy dombóvári név az avatottak között.
A Magyar Kultúra Lovagja címet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány a kultúra különböző területein lovagiasan, huzamos ideje tevékenykedők elismerésére 1998. szeptemberében hívta életre. A cím a művészi teljesítmény mellett elismeri az irodalmi és a közművelődési teljesítményt. Adható kultúraszervező életműért is. Köszönet jele a magyar kultúrát támogató hazai és külföldi művészetbarátoknak, szponzoroknak, mecénásoknak, politikusoknak. Az alapító küldetésének megfelelően kiemelten támogatja a "falvak lámpásainak" elismerését. Idén 209 pályázat érkezett a különböző társadalmi szervezetektől, önkormányzatoktól. Négy földrész 13 országában élő, 122 lovagot kértek fel a bírálatra. Bodó Imrét a naki Önkormányzat terjesztette fel, idézet a pályázat szövegéből: "... hosszú lenne felsorolni mindazt, ami Bodó Imre József nevéhez köthető. Igazi közösségi ember, amit leginkább az emberek iránt megnyilvánuló, soha nem lankadó érdeklődése táplál. Évek óta rendszeres szereplője kulturális rendezvényeinknek, a közeljövőben a Turul madár avató ünnepségen számíthatunk rá."-írta Rácz Róbert Nak polgármestere.
Otthonában kerestük fel Bodó Imrét, akit ennek a kivételes elismerésnek a részleteiről kérdeztük.
- Meglepetésként ért az elismerés híre, még a jelölésről sem tudtam. Akkor szóltak, amikor már visszaérkezett a pályázat pozitív elbírálása. Mint kiderült a naki Önkormányzat, a faluban végzett tevékenységemért fejezte ki a háláját ily módon. 25 évig voltam növényvédelmi felügyelő, a munkámhoz tartozott a környező falvak látogatása. Így ismerkedtem az emberekkel, élethelyzetekkel, kultúrákkal és ezekhez igyekeztem hozzátenni a magamét. Minden tevékenységem áthatja Fekete István szellemisége, minden díjazásomban és elismerésemben ott rejlik. Hálásan köszönöm Neki az utam és azt is, hogy idáig vezetett. Nagyon köszönöm a naki polgármester Úrnak a jelölést, megtisztelő számomra ez az elismerés, megerősít abban, hogy folytassam az odafigyelést és, hogy továbbra is adni tudjak.
Bodó Imre (Dombovár) agrármérnök, helytörténésznek Lovagias tettek: Országos, megyei és több település civilszervezetének tagja, vezető képviselője. Ezen belül a Fekete István Kulturális Egyesület alapító elnöke, a Dombovári Civil Tanács alelnöke. Több egyesület, kertbarátkör alapítója, tagja. Gazda- és szakmunkás-képesítést adó tanfolyamok szervezője, valamint szakmai cikkek és tanulmányok írója. Fekete István író hagyatékának ápolója és népszerűsítője. Az emlékház és a húsz éve működő múzeum alapítója-szervezője. 2013-ban „Jó ember” díjban részesült Pécsváradon. Gölle helytörténetének kutatója, nevezetességeinek népszerűsítője. Olvasótáborok szervezője, kiállítások megnyitója, valamint emléktáblák és szobrok állításának kezdeményezője. Több kötet írója, megyei újság tudósítója. Rendszeresen publikál. Gölle község díszpolgára. "A közművelődés fejlesztéséért"

Kovács Éva





Vissza a hírekhez                  Vissza a főoldalra