A nagy magyar író, Fekete István leánya 1930. szeptember 12-én született Ajkán. Édesapja akkoriban ott volt gazdatiszt Nirnsee Ferenc birtokán. Elemi iskolát Ajkán végezte, majd a család 1942-ben Budapestre költözött. Középiskolai tanulmányait a budai Sacré Couer- rend leányiskolájában fejezte be. 1948-ban érettségizett. 1949-ben elhagyta a családi otthont és a rend tagja lett. Még ebben az évben elhagyta az országot, mivel a kommunista rendszer feloszlatta a szerzetesrendeket. Ausztriába távozott és a Voralberg tartományban lévő Bregenzben élt, mint apáca. 1958-ban végleges fogadalmat tett Rómában.
Bécsben is tevékenykedett, ahol árvaházat építtetett. Párizsban doktorált. Anyanyelvi szinten beszélt németül és franciául is.
1989-ben választották meg a leánygimnázium igazgatójának. 1991-ben diákjaival Rómában is járt, ahol II. János Pál pápával is találkozhatott. 1998-ban vonult nyugállományba, de diákjaitól nem szakadt el. Sokan már családjukkal is felkeresték a mindig vidám és a zenét, illetve dalokat is szerető apácát. A rend General prefectinje, a gimnázium igazgatója, osztrák tanügyi kormánytanácsosa lett, még aktív korában.
Mint az már köztudott, hogy az édesapa, Fekete István író mélyen vallásos ember volt. Talán ennek és lánya apáca voltának is köszönhető a döntés, mely szerint 1950-ben átengedte hatalmas lakásának nappaliját egyházi célokra, mivel az akkor felszámolt Szent Ferenc Leányai nővérek kápolnáját is megszüntették. A Jézus Szíve kápolna a mai napig is működik, ahol a zugligeti plébánia papsága látja el a szolgálatot. Ebben a kápolnában jómagam többször is megfordultam, amikor az író özvegyét, Piller Edithet meglátogattam.
Büszke vagyok rá, hogy Edith nővért / nekem csak Edithke / személyesen is ismerhettem, sőt leveket is váltottunk az elmúlt évtizedekben.
Először a Farkasréti Temetőben találkoztam vele, édesanyjuk, Piller Edit temetésén, 1997. február 11-én. Testvérét a Chicagóban élő fiút, ifj. Fekete Istvánt már személyesen is ismerhettem.
A második találkozás helyszíne Gölle volt, amikor szüleiket újratemettük 2004. augusztus 14-én. Ezen a napon több ezer ember jelenlétével megtörtént Fekete István végleges hazatérése.
Edith nővért sikerült rábeszélnem arra, hogy a göllei emlékház után az általam alapított Fekete István Múzeumot is tekintse meg. Szót fogadott nekem és kísérőivel megtisztelte Dombóvár város első múzeumát. Azóta leveleztünk és szinte minden alkalommal megjegyezte, hogy: „Hálával tarozok a Teremtőnek, amiért láthattam a dombóvári emlékhelyet is.”
Két éve felépült egy combnyaktörésből, de ereje egyre fogyott. 2012. karácsonyán már nem jött válasz Bregenzből.
Február 27-én kaptam meg a gyászjelentést, mely szerint 22-én visszaadta lelkét a Teremtőjének. Ekkor mécsest gyújtottam íróasztalomon és fényképénél imádkoztam lelkiüdvéért. Megfáradt testét a bregenzi zárda kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Személyében egy hűséges apácát, jó tanárt, igaz magyart, és családtagot veszítettünk el, de a Gondviselésnek köszönhetően nem véglegesen.
