Csíkszeredai vendégek a múzeumban
A Márton Áron Tehetséggondozó Központ 15 diákja és 4 kísérő tanára a hétvégén Göllébe látogatott. Ott dr. Márton Kálmán Bocskor nevű panziójában szálltak meg. A vendégeket Novák Márk polgármester és Banda Zoltán alpolgármester, illetve a göllei civilszervezetek képviselői fogadták. Pénteken Dombóvárra látogatott a kis csoport, ahol a kertvárosi Szent István templomot és a Szent László parkot keresték fel, majd Bodó Imre múzeumalapító gyűjteményét tekintették meg. Elhelyezték a megemlékezés koszorúját az író múzeum előtti szobránál. Délután a Helytörténeti Gyűjteményben Takács Istvánné kalauzolta a vendégeket, s végül a Kossuth Szoborcsoportot és a Lakótornyot is felkeresték, ahol Őri Nándor alapító fogadta a vendégeket. A dombóvári látogatás a Camping Étteremben estebéddel zárult, Tigelmann Péter tulajdonosnak köszönhetően. A program a göllei falunappal folytatódott, ahol a székely vendégek is felléptek a kulturális program keretében. Itt is felkeresték Gölle község múzeumait, megkoszorúzták az író, Fekete István sírját, valamint részt vettek az esti szentmisén, melyet Szász Gyula plébános mutatott be. Vasárnap pedig egy igali fürdőzést követően Miklai József vendéglőjében, szintén estebéd után zárult a magyarországi zarándoklat.
|