Kezdőlapnak



Fekete István Múzeum Dombóvár

Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címet kapott Bodó Imre

 

Elsőként a Jóistennek köszönöm meg, hogy Göllében születhettem. Olyan paraszti világba kerülhettem, akik szerették és tisztelték egymást és az elődök áldozatos munkáját, szerették szülőföldjüket és hazájukat.
Köszönet illeti szüleimet, nagyszüleimet és dédszüleimet, akik közül többet is ismerhettem. Tőlük Istenhitet, a termőföld és az állatok szeretetét, a paraszti munkát tanulhattam meg. De tőlük tanulhattam a becsületet, a tiszteletet, illetve a szorgalmamat is. Megjegyzem, hogy Bálint testvérem is foglalkozik helytörténettel.
A következő személy Fekete István író, aki gyermekkorom óta példaképem. Első temetése napján, 1970. június 25-én fogadtam meg, hogy emlékét, munkásságát ápolni fogom, amíg élek.
Dr. Belányi Valterné Mária néninek is sokat köszönhetek. Tőle tanultam meg az értékmentést és az érték teremtést. A göllei általános iskolában honismereti szakkört vezetett. Tíz éves koromtól lehettem tagja életem első civilszervezetének.
Még mindig Göllénél maradva két plébánosomról kell megemlékezni: Világos Ödön kanonok és Wirth János püspöki helynök urak megerősítettek hitemben.
Keszthelyi tanáraimat sem hagyhatom ki, akik nemcsak tanítottak, neveltek is bennünket.
A honvédségnél a parancsnokaim is támogatták, segítették helytörténeti, honismereti munkámat.
Családomnak is hálás köszönetem: feleségemnek, Líviának, gyermekeimnek, Andrásnak és Ákosnak, akik mindenben segítettek és támogattak, hogy zavartalanul végezhessem küldetésemet.
Utoljára, de nem utolsó sorban köszönetemet fejezem ki a felterjesztőknek (18 személy) és természetesen Pintér Szilárd polgármester úrnak és a képviselő testület tagjainak, akik elfogadták és támogatták a felterjesztéseket.
Végül köszönetemet fejezem ki Önöknek dombóváriaknak, hogy 46 évvel ezelőtt befogadtak és formálták egyéniségemet és lelkivilágomat.
Amit ígérhetek, nem fogok visszaélni e nemes kitüntetéssel, de élek vele, és a magam módján büszke leszek rá. Továbbra is azon fáradozom, hogy Dombóvár jó hírnevét öregbítsem.

Dombóvár, 2025. április 01.
Bodó Imre









Vissza a hírekhez