Kezdőlapnak



Fekete István

Újabb adomány a múzeumnak

 

Bayer Albert /1921-2014/ pécsi mezőgazdász hagyatékából származó Fekete István első kiadású könyveit adta át Juhász László tanár, Bodó Imre múzeumalapítónak. A gazdász az adományt személyesen szerette volna átadni, de sajnos erre a találkozásra már nem kerülhetett sor, mivel Albert bácsi szeptember 27-én elhunyt. Juhász László elmondta, hogy Albert bácsi személyesen is ismerhette Fekete Istvánt. Édesapja is gazdatiszt volt, aki baráti viszonyban volt a nagy magyar íróval. Sokszor találkoztak gazdatiszti összejöveteleken, fogadásokon és színházban is. Bayer Albert második felesége, Meszlényi Laura pedig az író lányával, Fekete Edittel járt iskolába Pécsett és Juhász László elmondása szerint barátnők is voltak. Bodó Imre az ajándékot nagy örömmel fogadta és megígérte, hogy Meszlényi Laurával felveszi a kapcsolatot, megköszönve az adományt.


Bayer Albert /1921-2014/



Vissza a hírekhez                  Vissza a főoldalra