Kezdőlapnak



Fekete István Múzeum Dombóvár

Megnyitották a 7. Fekete István emlékhelyet Bakócán

 

Bakóca Község Önkormányzata és a Bakócáért Egyesület szervezésében Fekete István Emlékszobát avattak a helyi Falumúzeumban.

Király Gábor polgármester ünnepi beszédében elmondta, közel három, életének meghatározó évét töltötte a községben, ahol a falu előkelőségei élénk társadalmi életet éltek, s gyakran meghívták magát az írót is. Ezeken az összejöveteleken ismerkedett meg a szeretett hölggyel, Piller Edittel, a bakócai begyógyász főorvos lányával. Szerelem szövődött kettejük közt, érzéseikről hosszú levelekben vallottak egymásnak. 1929. december 12-én kötöttek házasságot a bakócai római katolikus templomban. A szerelmen túl Bakóca azért is volt meghatározó számára, mert munkája során ismét lehetősége nyílt arra, hogy visszatérjen a természethez. Hozzátette, hogy az író kora hajnalban kelt, lóháton járta be az uradalmat. Az erdőből a földekről hazatérve gyakran ragadott tollat, hogy élményeit, megfigyeléseit feljegyezze a természetről, és az itt élő emberekről. Büszkeséggel tölt el, hogy önéletrajzi regényében, a Ballagó idő című művének egyik részletében dédapámmal, Király Ferkóval, a számadó juhásszal beszélgetett az író - emelte ki Király Gábor.

Bodó Imre a dombóvári Fekete István Múzeum alapítója és a Kulturális Egyesület elnöke az ünnepségen felolvasta ifj. Fekete István Chicagóból küldött köszöntő levelét, melyből kiderült: "Bakóca kisgyermek korom óta ismert és szeretett szó volt nálunk, melyet szüleimtől beszélgetésük közben gyakran hallottam. Tudom, hogy Bakóca szép emléke örökké élt a szívükben és mindketten érezték, hogy 44 éves kapcsolatuk alatt igazán boldogok csak itt voltak."
A múzeumalapító kiemelte, nagy magyar írók élete és munkássága felterjesztésre került az országos Hungarikum Bizottsághoz, melynek a döntésére várnak. Továbbá, hogy ez a hetedik emlékhely az országban és nincs még egy magyar író, akit ennyi helyen tisztelnének, mint Fekete Istvánt.

Ezt követően Veres Mariann Fekete István Piller Edithez írott levelekből olvasott fel. Dénes Anett dalcsokrot adott elő, majd Zsirmon Lászlóné felolvasta az író Egy c. versét.
Az emlékszobát ünnepélyesen átadta a nagyközönségnek a település polgármestere. Az előtérben elhelyezett vendégkönyvbe mindenki beírta elismerő szavait, méltatva, hogy ez a kis baranyai település az összefogás révén csodákra képes.


Király Gábor polgármester, Bakóca


Bodó Imre a dombóvári Fekete István Múzeum alapítója és a Kulturális Egyesület elnöke




Vissza a hírekhez                  Vissza a főoldalra