Kezdőlapnak



Fekete István Múzeum Dombóvár

Újabb dokumentumfilm készül Fekete Istvánról

 

Budapestről Babai János producer és két munkatársa Czetele Győző és Pátkai Ádám felkereste többek között a dombóvári Fekete István Múzeumot is, ahol felvétel készült a múzeum történetéről és annak újabb bővítéséről is. Az idei évben ez már a harmadik stáb, mely a népszerű magyar íróról készít dokumentumfilmet, de a Kossuth- Rádió is készített riportot a múzeumalapítóval. Bodó Imre úgy véli, hogy a nagy magyar író népszerűsége töretlen, annak ellenére, hogy születésének és halálának is kerek évfordulója nem az idén, hanem tavaly volt.
Babai János producer, aki egyébként szintén Gölléből származik, elmondta, hogy a stáb felkeresi a szülőfalut, Göllét, ezen kívül Ajkát, a Kis- Balatont, Bakócát és Kaposvárt is, hiszen ezen települések már őrzik a nagy magyar író, Fekete István emlékét. A három részes dokumentumfilmet a Duna televízióban és TV2 csatornán tekinthetik majd meg az érdeklődők.



Vissza a hírekhez